KOMÁROM - Brigetio Gyógyfürdő Komárom
Gőzszaunával és só szobával bővül a komáromi Brigetio Gyógyfürdő
Szauna világunkban két finn szauna, egy 2014-ben átadott rönk szauna és egy infraszauna található. Jelenleg folyik a belső szauna tér átalakítása, így rövidesen gőzszaunával és sószobával, valamint megújult belső térrel várjuk vendégeinket. Októbertől a nyár kezdetéig hetente három alkalommal tartunk szauna szeánszokat, havi rendszerességgel pedig éjszakai fürdőzéseket, ahol szintén szauna szeánszokkal színesítjük a programot.
A legújabb ásatások tanúsága szerint Komárom-Brigetioban már 1700 éve is fontos szerepet töltött be a fürdőkultúra: 2014-benegy 800 négyzetméteres, hatalmas fürdőkomplexum került elő. A Komáromi Gyógyfürdő, tisztelegve az 1700 éves fürdőkultúra előtt 2015-ben felvette a Brigetio Gyógyfürdő Komárom nevet.
Fürdőnk területén a medencéinkben kalcium-magnézium-hidrokarbonátos, kloridos és szulfátos minősített gyógyvíz található.A gyógyfürdő egész évben várja a vendégeket, télen két kültéri (32-38 °C) és egy beltéri (34-36°C) termálmedence, egy jakuzzi (33-35 °C), egy uszoda (25-28°C) és egy tanmedence (30-33 °C) közül választhatnak a kikapcsolódni és gyógyulni vágyók, nyaranta mindezek mellé egy külső úszómedence (24-26°C), egy élménymedence családi csúszdával (25-28°C) és két gyermekmedence – csúszdával (27-30 °C) játékokkal - csatlakozik.
A 30 fős rönk szaunát egy szauna kert övezi, ahol dézsás merülő, vödrös zuhany, valamint egy napozótér teszi teljessé a szaunázás élményét, hangulatában pedig Komárom ókori múltját idézi.
Brigetio Gyógyfürdő, az 1700 éves fürdőkultúra ápolója
Jöjjön és fedezze fel Komáromot!
Elérhetőségek:
Brigetio Gyógyfürdő Komárom
2900 Komárom, Táncsics Mihály u. 34-36.
tel.: 0634/ 342-551
www.komaromfurdo.hu
AMIT TUDNI KELL RÓLUNK | |
Amire büszkék vagyunk: | rönkszauna, szauna kert, szauna szeánszok |
Szauna belépőjegy ára: Az orosházi és kistérségi kártya kedvezménye igénybe vehető! |
1500.- Ft (fürdőbelépő nélkül) 1300.- Ft (fürdőbelépővel) |
Fürdő- és szauna belépőjegy együtt: Az orosházi és kistérségi kártya kedvezménye igénybe vehető! |
2.900.- Ft |
Elfogadóhely: | Szép kártya elfogadóhely |
Merülő medence: | VAN |
Kültéri kapcsolat a szaunavilághoz: | VAN |
Törölköző/lepedő bérlés lehetséges: | NEM |
Törölköző bérleti díja: | - |
Lepedő bérleti díja: | - |
Naturista szauna: | NINCS |
Fürdőruha mentes szaunázás: (intim testrészek lepedővel való eltakarással) |
Szauna szeánszokon lehetséges. |
Elkülönített vagy szabadon álló zuhanyzók: | elkülönített, a szauna kertben szabadon álló zuhanyzó is van |
EGYÉB SZAUNÁK: | 2db finn szauna (illóolajos), rönkszauna, infra szauna |
Pihenőhelyiség: | a szaunavilágon belül, illetve szauna kertben |
Külön pihenőhelyiség: | VAN |
Bár, büfé: | VAN |
Létesítmény címe, GPS koordinátája: | 2900 Komárom, Táncsics Mihály utca 34-36 TÉRKÉP |
Parkolás: | ingyenes a parkolás, saját parkoló |
Tömegközlekedés: | helyi járatú autóbusz |
Kellemes SzaunaSzeánszokat® kívánunk!